fidesz.hu bejegyzései

A hungarikumok a magyar szellem csúcsteljesítményei

Fazekas Sándor reményét fejezte ki, hogy hamarosan hungarikummá válhat a kürtőskalács, a szerencsi csokoládé, a halászlé, a vizsolyi biblia, a Hévízi-tó és a rá épülő gyógyászat.

Megújult Szarvas belvárosa

A beruházás európai uniós támogatással, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg 769 millió forintból – tájékoztatta a Békés megyei város polgármestere az MTI-t.

A nemzeti parkok kiemelt szerepet töltenek be a hazai turizmusban

A magyar természetvédelem új látnivalója ezreket vonz majd ide a természetbarátok, a természetjárók és a természet szépségei iránt érdeklődők köréből – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken Szarvason a Körös-Maros Nemzeti Parkban létesített Körösvölgyi Állatpark ünnepélyes megnyitóján.

A trianoni emlékművek a szuverenitás megőrzésére figyelmeztetnek

A trianoni emlékművek feladatként szabják meg az önrendelkezés mindenkori előmozdítását, hogy az elszakított területeken élőket is ugyanolyan jogok illessék meg, mint a Nyugat-Európában élő kisebbségeket – mondta Rétvári Bence.

A magyar kultúrának a diaszpórában élőkhöz is el kell jutnia

Nagy és felelősségteljes ágazat a magyar kultúra, amelynek közvetítésekor a Kárpát-medence magyarságán túl a diaszpórában élőkre is gondolni kell – állapította meg pénteken Hoppál Péter a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik pénteki pódiumbeszélgetésén.

Egy munkaalapú állam korszaka következik

A magyar polgárok azt várják el a magyar vezetőktől, hogy találják ki, dolgozzák ki azt az új magyar államszerveződést, amely a liberális demokrácia korszaka után – a kereszténység, a szabadság és az emberi jogok értékeit tiszteletben tartva – ismét versenyképessé teszi a magyar közösséget – hangsúlyozta a kormányfő Tusnádfürdőn.

Az új életpályamodell méltóbb javadalmazást is hoz

A haza azt kéri az altisztektől: szolgálják elkötelezetten, teljes erejükből és legfőképpen sikeresen – mondta a honvédelmi miniszter szombaton Veszprémben, a Szentháromság téren rendezett altisztavató ünnepségen.

Fontos, hogy a nemzetrészek be tudják lakni a Kárpát-medencét

A székelyföldi Hargita hegység lábánál fekvő Ivóban (Izvoare) Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes felavatta pénteken a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által építtetett Erzsébet tábort.

Százhetvenmillióból bővítik az óvodát

Mintegy 170 millió forintért újítják fel és bővítik a szekszárdi 1. számú óvoda Wosinsky tagintézményét, jelentette be csütörtökön Horváth István polgármester és Ács Rezső alpolgármester.