prae.hu bejegyzései

Elkezdődött a szegedi Dóm felújítása

Elkezdődött a szegedi Dóm felújítása, a kétmilliárd forintos, uniós támogatással megvalósuló beruházás során megújul a templom és környezete, a székesegyház altemplomában pedig kulturális és közösségi rendezvények befogadására alkalmas tereket alakítanak ki.

Húszezer vendég a szegedi Deja Vu fesztiválon

Sikerrel zárt a szegedi Deja Vu fesztivál, több mint húszezren látogattak ki a rendezvény öt napja alatt a Postás sporttelepre, ahol a 90-es évek kedvenceivel tettek rövid időutazást, felidézve az egykori házibulik hangulatát – tájékoztatták a szervezők hétfőn az MTI-t.

Bemutatták a Szegedi Szabadtéri Játékok új fesztiválhelyszínét

Bemutatták az érdeklődőknek szombaton a Szegedi Szabadtéri Játékok új fesztiválhelyszínét, a korábbiakhoz képest ellentétes irányban fölállított nézőteret és a korszerű, a Dóm tér órajátéka előtt fölállított színpadot.

Gérard Depardieu alakítja Napóleont a szegedi Háry Jánosban

Gérard Depardieu világhírű francia színész alakítja Napóleont a Szegedi Szabadtéri Játékokon augusztus elején színre kerülő Háry Jánosban – közölte a rendezvény sajtóirodája az MTI-vel szerdán.

Kiállítás Rákosi börtöneiről

A szegedi Csillagbörtönből származó bútorokkal berendezett cellabelső és a hetvenes években még használt bitófa is látható a hódmezővásárhelyi Emlékpontban a Rákosi-diktatúra börtöneit, internálótáborait bemutató kiállításon, amelyet szombattól láthat a közönség.

A tökéletes nő nyomában a teremtő férfi

Álomszerű színpadkép, német romantikus történetek, színvonalas zenei produkcióval. A Szegedi Nemzeti Színház Juronics Tamás rendezésében és Pál Tamás vezényletével tűzte műsorra a Offenbach Hoffmann meséi című operáját.

Könyvfesztivál – Baricco-újdonság és családtörténeti regény a Libri csoportnál

A Libri Kiadó a könyvfesztiválra jelentette meg az Amerikában élő Szegedy-Maszák Marianne Csókolom a kezét című családi memoárját, de Alessandro Baricco új könyve és magyar sci-fi is szerepel a kiadócsoport újdonságai között – mondta el Sárközy Bence, a cég egyik vezetője az MTI-nek.

Budapestre költözik a Armel Operafesztivál

Szegedről Budapestre teszi át székhelyét az Armel Operafesztivál. Az idén hetedik alkalommal megrendezendő seregszemlének az Erkel Színház, a Zeneakadémia és a Thália Színház ad otthont október 9. és 17. között.

Népszerű színészek a szegedi Háry Jánosban

Király Leventét, Bodrogi Gyulát, Gálvölgyi Jánost és Szabó Győzőt is láthatja a közönség Kodály Zoltán Háry János című daljátékában augusztus első két napján a Szegedi Szabadtéri Játékokon – tájékoztatta Fábián Barbara, a fesztivál sajtóreferense az MTI-t.

Könnyed szórakozást ígér májusban a Szegedi Nemzeti Színház

Könnyed programot kínál a nyár közeledtére tekintettel a Szegedi Nemzeti Színház májusban; megrendezik a Finálé Fesztivál kamaraszínházi találkozót, lehetőséget adnak több zenei vizsgaelőadásnak, megrendezik a hagyományos évadzáró Dömötör-gálát, és jótékonysági gálát is tartanak – mondta el a színház igazgatója keddi sajtótájékoztatóján.

Svejk a Szegedi Szabadtéri Játékok újszegedi színpadán

A Szegedi Szabadtéri Játékok kisebbik játszóhelyén, Újszegeden mutatják be a fesztivál és a Szegedi Nemzeti Színház közös produkciójában a Jaroslav Hasek népszerű műve alapján készült Svejk, a derék elsőháborús katona című vígjátékot július végén.

Elindult az Egyiptom-láz Szegeden

A Móra Ferenc Múzeum már hónapok óta készül eddigi legnagyobb kiállítás-sorozatára, melynek első állomását, az ókori egyiptomi sírkamrát április 11-én nyitották meg a Kass Galériában. A nagyszabású fáraó-kiállítás az ókori egyiptomiak túlvilágának rejtélyeit és hétköznapjait hivatott bemutatni, s a Múzeumok Éjszakájától kezdve három helyszínen egészen december 16-ig várja a látogatókat. A tárlatról és a múzeum célkitűzéseiről a Móra Ferenc Múzeum PR-munkatársával, Hegedűs Anitával beszélgettünk.