Néhány ablakot be kellett szögelni, nincs pénz a cserére – mondta Kardos Kálmán, a szegedi Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálatának vezetője. 298 telephely karbantartását 260 emberrel meg tudják oldani, az életveszélyes állapotokat felszámolják ugyan, de az iskolák felújítására az idén egy fillért nem kaptak az intézmények, ilyen célú pályázatokat nem írt ki a KLIK.
Míg az óvodák fejlesztése szinte zavartalanul folyik, az iskolákban még a társadalmi munkát sem tudják megszervezni, mert még erre sincs felhatalmazása a vezetőknek, pedig korábban megtakarítást is jelentett, ha a szülőket bevonva sikerült, például az épületetket kifesteni. Az NGSZ vezetője szerint Szegeden 9 panelszerkezetű iskola ablakait kellene kicserélni, sokat már úgy kellett beszögelni, hogy ne dőljön a diákokra.